Környezetvédelem

Jó hír, ha ingyenes napelemekre várt ön is – pályázati részletek

December 6-án indul előre láthatólag a 100 százalékban vissza nem térítendő napelemes pályázat.

Heteken belül indul a 100%-os napelemes támogatás! Kérje a pályázatelőkészítés-csomagot 162.500 Ft-ért.

Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Az új pályázattal több tízezer otthon számára nyújtanak majd vissza nem térítendő támogatást. A program elsősorban a családok, illetve az alacsony jövedelmű háztartások számára lesz elérhető. Hosszú várakozás után közzétették annak a hatalmas, a lakosság számára készülő uniós csomagnak a részleteit, amellyel több tízezer háztartás számára nyújtanak majd napelemekre és fűtési rendszerekre fordítható támogatást – számol be az alternativenergia.hu. Az MTI szerint Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az augusztus 30-i sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a tervet szeptember 12-ig lehetett véleményezni, az egyeztetésben a lakosság és a kivitelezők egyaránt részt vehettek. A pályázat tervéről egy ideje tudni, márciusban még úgy volt, hogy a támogatás már idén nyáron elérhetővé válik. A programmal kapcsolatban aztán sokáig kevés hír érkezett, augusztus végére, a kormány bejelentésével pedig hivatalossá vált, hogy a megvalósítás előreláthatóan az ősz végére csúszik. A mostani bejelentéssel ugyanakkor számos fontos információ napvilágra került.

A pályázáshoz például nem kell önerő, állandó lakcímre, illetve legalább résztulajdonjogra viszont szükség van az érintett ingatlanban. A csomag három műszaki tartalom egyikére vehető igénybe, ezeknél a támogatás összege eltérő. A három kategória a következő: tetőszerkezetre telepített, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létrehozása; napelemes rendszer telepítése, nyílászárók cseréje, tárolókapacitás létesítése és fűtési rendszer korszerűsítése infra- vagy fűtőpanelekkel; valamint napelemes rendszer beszerelése, nyílászárók cseréje, tárolókapacitás létesítése és fűtési rendszer korszerűsítése hőszivattyúval.

A pályázat keretösszege több mint 201 milliárd forint lehet, a becslések alapján a csomaggal közel 35 ezer otthon, főként családok, illetve az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások számára fognak támogatást nyújtani. A cél 175 megawatt beépített új napelemkapacitás létrehozása, ami nemcsak az érintett otthonoknak jelentene komoly segítséget, hanem az ország szénlábnyomát is jelentősen csökkentené. Steiner Attila szerint a csomaggal 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást tennének elérhetővé. Az összeget azok a háztartások igényelhetik, amelyekben az egy főre jutó összevont jövedelem évi 4 millió 850 ezer forint alatt van, az adott ingatlan pedig alkalmas napelem telepítésére. Egy-egy pályázó pusztán napelemes rendszer telepítésére bruttó 2,8 millió forintot, napelemre és fűtéskorszerűsítésre fűtőpanellel 9,3 millió forintot, napelemre és fűtéskorszerűsítésre hőszivattyúval pedig 11,55 millió forintot kaphat.

A programot regionális csoportosításban, négy ütemben hirdetnék meg, egyhetes csúsztatással. A tervek alapján az első ütem 2021. december 6-án indulna, kerete pedig 100 milliárd forint lenne. A lebonyolító az ÉMI Nonprofit Kft. lesz. Steiner Attila kiemelte: a pályázat kivitelezésében csak bejegyzett vállalkozások vehetnek részt. Az egyes térségek előre meghatározott kerettel fognak rendelkezni.