Megújuló energiaforrások

Telepítették a világ első lebegő szélturbináját

Fontos állomás ez a megújuló energia hasznosítását szolgáló technológia történetében: a seattle-i Principal Power első, vízen lebegő szélturbináját telepítette Portugália partjainál. A WindFloat projekt keretein belül egy – papíron – 2 megawattos kísérleti lebeg már az Atlanti-óceánon, a világon első ízben.

A szélturbinát a szárazföldön állították össze, és kb. 350 kilométeren keresztül vontatták a vízen, míg elérték a helyszínt. Az elkövetkező néhány hétben a beindítás és az ellenőrzési procedúra folyik majd, ennek keretein belül zajlik majd a kapacitás tesztelése is.

A turbinánál alkalmazott technológia csökkenti a hullámok és a szél okozta mozgás erősségét, így akár 50 méter mély vízre is telepíteni lehet a nyíltvizi szélkereket, ahol erősebb a szél. António Vidigal, a telepítésnél segédkező Energias de Portugal (EDP) vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: „Az óceán energiaipar következő helyszíne. A mélyvízi technológiáknak, különösen a WindFloatnak köszönhetően elérhetővé válnak majd olyan területek is, ahol erősebben és tovább fúj a szél. Most pedig eljött az idő, hogy teszteljük a technológia teljesítményét és megbízhatóságát, vagyis a fejlesztés a következő stádiumába lépett. A WindFloat-nak köszönhetően az EDP a szélenergia élvonalába kerül majd.”

A képen egy lebegő szélerőmű-farm látványterve látható.