Megújuló energiaforrások

Nincs megállás a napenergetikában

Tizenkilenc százalékkal 33,6 milliárd dollárra nőttek az egy évvel korábbihoz képest az idei év második negyedében a napenergiát hasznosító beruházások a világon.

Ebből az összegből Kína 18,3 milliárd dollárnak megfelelő összeggel vette ki a részét – állapította meg az energiapiaci elemzésekkel foglalkozó Bloomberg New Energy Finance (BNEF) amerikai vállalkozás.

Kínában elsősorban a kisebb fotovoltaikus beruházások szaporodnak, mivel – emlékeztetett a BNEF illetékese – az állam célkitűzése a telepített szolár berendezések számának megnégyszerezése. Mindezek miatt Kína világméretekben is kulcsszerepet játszik a napenergetikai piacon, rendkívül mértékben fektetett megújuló energiába, neki köszönhető elsősorban, hogy ezen energia felhasználásának költségei határozottan esnek.

A BNEF egyébkén úgy számolt, hogy az idei második negyedévi megújuló energiába végrehajtott beruházások értéke 59,6 milliárd dollár volt, és a vizsgált időszakban a kínaiak ilyen beruházásai 92 százalékkal nőttek. Európában a növekedés 11 százalékos volt.

A megújuló energetikai cégek, illetve az ezek részvényeibe fektetők számára jelent a kínai beruházási eufória problémát: azok árfolyama (96 cég részvényéről van szó) a vizsgált negyedév alatt egészében 15 százalékkal esett – olvasható a solarserver.de német hírportálon.