Megújuló energiaforrások

Új brit politika a megújulókra

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a tengeri szélparkok termelte áramhoz adott támogatást is idővel mérséklik, viszont a más megújuló forrásokból folyó áramtermelést erősebben kedvezményezik. Emellett támogatási területté vált a szénerőművek átalakítása után ott biomasszát hasznosító energiatermelés. Jóllehet a támogatási program 2017-ig szól, de 2014-ben felülvizsgálnák.

A támogatás kurtításának mértéke a szárazföldi szélenergetikai ágazatban egyébként 10 százalék, az ágazat azonban lényegében örülhet, hogy nem az eredetileg 25 százalékosra tervezett csökkentést hagyták jóvá.

Jóllehet a britek is kötelezettségeket vállaltak a megújuló energia részarányának növelésére az áramtermelésben 2020-ra, egyelőre sokan kétkedéssel fogadják, hogy 20-25 milliárd font értékű új beruházást teremt a kormányzat a támogatási rendszer mostani átalakításával. Ha mégis fellendülés lesz a megújulóknál, az elsősorban a tengervíz mozgási energiájának hasznosításával lehet majd kapcsolatos, mert ezen a téren a támogatás mértéke megkétszereződött – derül ki az edie.net tudósításából.

A londoni kormányzat azt is várja mindettől, hogy a lakosság által fizetendő áramszámla is csökkenni fog, már a jövő évtől. Ez a csökkenés azonban számítások szerint 2015-ig tart majd ki, aztán ismét az áram árának drágulására számíthatnak a britek.