Megújuló energiaforrások

Egy nap alatt szélerőmű a tanyákon?

2012.11.06. - 18:36  |  Nincs hozzászólás

Már majdnem valóság a gépkocsival helyét változtató nagyobb teljesítményű szélerőmű.

Az 50 Kw-os, konténer méretű utánfutóba „hajtogatható” erőművecskét egy kaliforniai cég mutatta be prezentációs filmjén és már több állam jelezte érdeklődését iránta.

Ugyanis ha már óránként 20 kilométer sebességű szél fúj, ez a lényegében közepes méretűnek nevezhető turbina 15 háztartást tud elektromos árammal kiszolgálni – olvasható a csmonitor.com portálon, kép kíséretében.

Természetesen a városoktól távolabb eső, átmeneti időre vagy akár tartósan áram nélkül lévő, hálózati lehetőségekkel nem rendelkező közösségeknek biztosíthatná a villamos energiát.

A gyártó szerint egyetlen ember munkájával egy nap leforgása alatt üzembe állítható és kisebb költséggel, mintha vezetékes megoldással, illetve napelemekkel vagy dízelüzemű áramfejlesztővel próbálnák meg az áram hiányát pótolni.

A Portable Power Centerről készített bemutató filmecske kapcsán azonban egyes szakértők kétségeiknek adtak hangot. Mint a Tiszta Jövő is beszámolt róla egy évvel ezelőtt, egy mobil szélerőműnek akkor még csupán tervrajzok szintjén kidolgozott koncepcióját ismertették, és nem a most berendezésével élethűen bemutatkozott kaliforniai cég jóvoltából. A szakértők szerint nem tipikus, hogy egy technológiai fejlesztésekben elkötelezett kis cég kész termékkel „házal” már. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre semmit nem tudni, miként viseli az erős szelet vagy miként marad stabil, ha a földrajzi, illetve talajviszonyok nem éppen optimálisak.

YouTube előnézeti kép

Rovat további cikkei

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az...

2019.02.16. - 14:23 tovább »

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek...

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű...

2019.02.01. - 14:13 tovább »

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »