Megújuló energiaforrások

25%-kal jobban fúj a szél Európában?

A jelentkezési adatok valóban pozitívak, így 2013-ban jó eséllyel megdől majd az európai legrangosabb szélenergetikai rendezvény részvételi rekordja, amely eddig tízezer-hatszáz regisztrált fő volt. Kifejezetten magas az ipari résztvevők aránya is, várhatóan – a korábbi évek gyakorlatával azonos módon – minden, a világ szélenergetika iparágában szerepet játszó vállalat képviseli majd magát.

Biztosan ott lesznek a szélturbina gyártók (pl. a dán Vestas, a kínai Goldwind, a spanyol Gamesa, az amerikai GE…), azok beszállítói (Pl. SKF, ABB, LM, Hansen), a különböző nemzetek energetikai szabályzásával és áramkereskedelemmel foglalkozó szakemberei, az iparág európai koordinátorai, a pénzügyi és szakmai befektetők, szakmai, pl. zöld energiával és természeti erőforrásokkal foglalkozó szervezetek, kutatók és fejlesztők, továbbá még sokan mások, akik érintettek vagy érdeklődnek a szélenergetika helyzete és újdonságai irányt.

A négy napos konferencia 2013 februárjának első napjaiban lesz, a közeli Bécsben – a Praterben – így könnyen eljuthatnak oda a hazai érdeklődők is, ha kifizetik a szokásosan borsos belépődíjat, amelyet idén azonban számos kedvezmény mellett lehet igénybe venni. Érdemes lesz „kiruccanni”, mert várhatóan ismét egy nagyobb meglepetés várja majd belépőket, pl. a 2011-es, brüsszeli esemény alkalmával egy 90m-es szélerőmű lapát „fogadta” a látogatókat a főbejárat előtt.

„Üzlet, technológia és politika” szokásos, éves európai találkozójára kerül sor, hat témakör köré csoportosítva:

  • Szabályzók és piacok
  • Elektromos rendszerek és piacok integrációja
  • Szélkapacitás
  • Szélturbinák, szélfarmok
  • Tudomány & Kutatás
  • Finanszírozás

A tudás és információcserén túl ez a fórum kiváló lehetőséget nyújt nemzetközi kapcsolatteremtésre is, a konferencián kiemelt előadóként a szövetség görög elnöke és olasz konferenciavezetője mellett felszólalnak osztrák, török és ír miniszterek is.

Idén szervezői feladatot kapott az MTA SZTAKIban működő Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium kutatója Dr. Viharos Zsolt János is, aki a Tudomány & Kutatás témakör „Improved operatins and maintenance”, azaz a „Modern üzemeltetés és karbantartás” szekciójának vezetői teendőit látja el. A konferencia programja a napokban megjelent, és már megtekinthető az interneten is: http://www.ewea.org/annual2013/. Véglegesítésre kerültek a Dr. Viharos Zsolt János által szervezett szekció előadásai is, amelynek fő célja a szélturbinák és szélfarmok felügyeletéhez szükséges modellezési technikák változatosságának bemutatása.

Erőssége a szekciónak, hogy minden egyes előadásban az eredmények valós, mért szélturbina adatokkal kerülnek összevetésre, valamint, hogy a prezentációk utáni vitát az egyik világpiacon is meghatározó szélerőmű gyártó vállalat üzemeltetési vezetője fogja vezetni, így a szekcióban is létrejön a tudományos eredmények és a gyakorlati alkalmazások kapcsolata. Érdemes lesz részt venni, igazi európai szekció lesz angol, osztrák, német, magyar és spanyol felszólalókkal!