Megújuló energiaforrások

Ártana Európának a dömpingvám

2013.02.20. - 11:51  |  Nincs hozzászólás

Ha a kínai napenergetikai berendezésekre az Európai Unió kiveti az akár 60 százalékot is elérő büntetővámot, és az import ellehetetlenül, akkor Európában 240 ezer embernek is megszűnhet a munkája, komoly üzleti veszteségek keletkezhetnek.

A vám kivetéséhez már folynak az előzetes vizsgálatok.

A kemény következtetésre európai szoláripari elemzők jutottak, a legrosszabb forgatókönyv, azaz a 60 százalékos vámteher ez évtől 2015-ig, azaz három éven át tartó alkalmazása esetén.

Azt is kiszámították, hogy ha a büntetővám átlaga mindössze 20 százalék lenne, akkor az első évben az európai napenergia-üzletben 4,7 milliárd eurónyi veszteség keletkezne, ami a harmadik évre már 18,4 milliárdra duzzadna. Az első évben 115 ezer ezek állás szűnhetne meg, de 60 százalékos vám mellett akár 193 ezer is.

A legnagyobb vesztes Nagy-Britannia lenne, mert az ott telepített fotovoltaikus berendezések 80 százaléka kínai, az országnak gyakorlatilag nincsenek saját gyártókapacitásai – írta a Prognos intézet jelentésére hivatkozva a pv-tech.org portál.

Rovat további cikkei

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az...

2019.02.16. - 14:23 tovább »

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek...

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű...

2019.02.01. - 14:13 tovább »

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »