Megújuló energiaforrások

A Google jövőre 100%-ig megújuló energián fog üzemelni

Miután már 10 éve sikeresen szénmentes, a Google bejelentette, hogy az összes irodáját, és adatközpontját 100 százalékig megújuló energiával fogja üzemeltetni, már jövőre. A cég 2016-ban állított fel magának célpontokat, amiket elképesztő sebességgel kezdett el teljesíteni, és 2018-ra mindegyiket maguk mögött tudhatják majd.

A Google gyors váltását a tiszta energia felé nagyon jól fogadták, nem csupán azért, mert ezzel hatással lehet más vállalatokra is, hanem azért is, mert a Google elképesztő mennyiségű energiát használ. Úgy becsülték meg, hogy 2015-ben annyit használtak, mint San Fransisco. Szerencsére ez a hatalmas energiamennyiség jövőre már 100 százalékig megújuló forrásokból lesz fedezve, ráadásul a Google több dolgot is tesz a fenntarthatóságért. Már számtalan Street View autó fel van szerelve levegő minőség mérővel, illetve tervezik, hogy a hulladék rendszerüket úgy alakítsák át, hogy semmilyen szemét ne kerüljön tőlük a telepekre. A 14 adatközpontból már hétnek sikerült ezt elérnie.

googl3

A 2017-es Környezeti jelentésükben a Google kijelentette, hogy egy “új energia felvásárlási modellt alakított ki, amit mások is követhetnek”. “Úgy véljük, a Google képes olyan eszközöket előállítani, amikkel segíthetjük az emberek életét, miközben csökkentjük a fosszilis energiaforrásoktól való függésünket” – mondja Urs Hölzle a Google egyik szoftvermérnöke.

googl2

Az energiák többségét a Google külső szolgáltatóktól vásárolja, de emellett komoly lépéseket tesz, hogy házon belül is minél több energiát tudjanak előállítani, az ilyen lépések közé tartozik a Norvégiában vásárolt Tellenes szélerőmű farm. A 12 éves szerződés szerint a farm 100% megújuló energiát fog szolgáltatni a Goodle Finnországban, Belgiumban, Hollandiában és Írországban található adatközpontjai számára. A Google minél előbb el szeretné kezdeni az energia megvásárlását és bevezetését, ami még idén ősszel esedékes.

Forrás: https://www.inverse.com/