Öko-drive

Napvitorlás-blog a föld körül

A Planet Solar napvitorlás világkörüli útjáról blog készül. A legénység naplója szerint ma hagyták el Marseille-t, 25-30 tengeri csomóval száguldanak. A márciusi indulás óta követhetjük a kalandot, hiszen a legénység jelent.

A jelentések alapján minden a legnagyobb rendben, 84 százalékos az elemek töltöttsége, remekül érzi magát a legénység. A világ legnagyobb napvitorlása amúgy márciusa óta van úton 60 tonnát nyom 470 négyzetméter széles és 103.4 kw energiát fogyaszt. 38 ezer fotovoltatikus cella alkotja a járművet, ami egyébként körülbelül 18 millió eurót ér.

A napvitorlás olyan jármű, melyet a Nap, vagy más természetes vagy mesterséges sugárforrás által termelt fény sugárnyomása (egyes elképzelések szerint az ettől eltérő napszél) gyorsít fel. A napvitorlások építése napjainkban kísérleti stádiumban tart, több megépült napvitorlás (Cosmos 1, Nanosail D), szerencsétlen módon, a hordozórakéták hibája miatt nem állt Föld körüli pályára.

Néhány űrszonda esetében (MESSENGER, Hayabusa) az elvet sikeresen alkalmazták a szondák stabilizálására, a segédhajtóművek kiváltására. Az első, sikeresen működő napvitorlás a japán IKAROS, 2010-ben jutott el az űrbe.

YouTube előnézeti kép YouTube előnézeti kép

Érdekesség, hogy a Planet Solar francia kapitányát 2008-ban szomáliai kalózok ejtették foglyul.

A napvitorlás blog pontos címe: http://www.planetsolar.org/index.en.php