Öko-drive

Napelemes autót a sufniból

Legalábbis az erőlködő arcok olvasás közben. A kínai férfiú nem csak nyelvtörő neve miatt került a Vezetünk blog hasábjaira, hanem mert igazi polihisztorként saját autót épített, nem is akármilyent!

Úgy érezte, hogy a kor autógyárai csak tétlenkednek, és eddig még nem hoztak össze egy használható napelemes, elektromos meghajtású autót. Magad uram ha szolgád nincs alapon 2002-ben fogott neki saját ötlete megvalósításának. Az ötlet zöldebb már nem is lehetne, egy ökológiai lábnyommal nem rendelkező jármű derengett Chen lelki szemei előtt. Semmi szén-dioxid, semmi konnektor, csak napsütés.

 

2008-ra készült el a kissé bárdolatlan külsejű első verzió. Pléhdoboz pár napelemmel, és 45 km/h-s maximális sebességgel. Napos időben persze, mert a ború akkumulátorok híján otthonmaradást jelentett.

Így Chen visszaült a tervezőasztalhoz és tovább reszelgette találmányát. Nyolc évnyi építés és pontosan 74,943 dollár elköltése után műve a közelmúltban készült el, és sokat fejlődött az elődhöz képest. Már 60 km/h-val tud repeszteni, és nem kell félni a gonosz gomolyfelhőktől, mert akkumulátoraival már 150 kilométeres hatótávra képes a napelemes masina. Ráadásul a bádogember ízlésvilágát tükröző külső is száműzve lett.

A konklúziót egy hazai blogon vonták le frappánsan, miszerint lehet nevetni a guruló konzervdobozon, de ő legalább épített valamit, mi pedig még semmit!

A tervező a kényelemre is gondolt: pohártartó a középkonzolon

 

Az újabb, nyugati szemnek is "kellemesebb" modell