Öko-drive

EU-képviselők tesztelik az üzemanyagcellás Hyundai-t

Az FCH JU által, Brüsszelben szervezett „Közös technológiai kezdeményezések: innováció akcióban” kiállításon tett bejelentés értelmében az Európai Parlament tagjai, a biztosok, az EU hivatalnokok és egyéb politikai döntéshozók 2012 márciusáig személyesen is kipróbálhatják az ix35 FCEV modellt, írja az autopro.hu.

Ezzel a döntéssel a Hyundai egy újabb fontos lépést tett a hidrogén üzemanyagcellás elektromos járművek 2015-re tervezett, piaci bevezetése felé. A 2010-es Genfi Autószalonon bemutatkozott ix35 fontos újdonságokat vonultat fel a korábbi generációs Hyundai FCEV modellekkel szemben, többek között 55 százalékkal jobb hatótávolságot, illetve 80 százalékkal alacsonyabb gyártási költségeket biztosít.

A Hyundai még 2000-ben mutatta be Santa Fe FCEV típusát. Az autógyártó azóta fontos szerepet tölt be a hidrogén üzemanyagcellás technológiák fejlesztése terén, és külön üzemanyag-cella kutatórészleget tart fenn koreai Öko-technológiai Kutatóintézetében. Idén a Hyundai az üzemanyagcellás járművek dániai szállításához és felhasználásához szükséges infrastruktúra létesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot írt alá a koppenhágai önkormányzattal.

– Az ix35 FCEV-hez hasonló üzemanyag-cellás járművekben komoly lehetőségek rejlenek. Nagyban hozzájárulhatnak a széndioxid-kibocsátás elleni küzdelemhez, a szénhidrogénektől való függőségünk felszámolására irányuló törekvésekhez, és fontos tényezőivé válhatnak a gazdasági növekedésnek. Biztos vagyok benne, hogy képviselőtársaim az Európai Parlamentben megragadják ezt az alkalmat, és kipróbálják, mennyire állja meg a helyét valós körülmények között a hidrogén technológia – mondta Maria da Graça Carvalho, az európai parlament tagja, az ipari bizottság tagja és az FCH-JU képviselője.

– Rendkívüli örömünkre szolgál, hogy az Üzemanyag-cellák és Hidrogén Közös Vállalkozás a Hyundai ix35 FCEV modellt választotta európai bemutató járművéül. Teljes mellszélességgel támogatjuk az FCH JU azon erőfeszítéseit, hogy megismertessék a hidrogén és üzemanyagcella technológiák előnyeit a vezető politikai döntéshozókkal és véleményformálókkal. A bejelentés saját, különböző európai kormányzati szervekkel végzett munkánkat is támogatja – tette hozzá Chang Kyun Han, a Hyundai Motor Europe elnöke.