Öko-drive

Millenio, az elektromos Ferrari

A Ferrari Millenio egy futurisztikus sportautó tanulmány, színe tűzpiros, ahogy az a gyors sportautókhoz illik, de legbelül ez a koncepció teljesen zöld. A huszonhét éves, szerb Marko Petrovic ugyanis egy elektromos Ferrari terveit készítette el, melyben a különböző felületetek, anyagok és textúrák játszották a főszerepet.

Petrovic szerint míg az autóknál felhasznált technológia nagyon gyorsan változik, addig a vizuális design viszonylag lassan fejlődik. Az ihletet az építészet megoldásai adták, hiszen az építészeti újítások sokszor a lehetetlent feszegetik. Marko a különböző, összetett formákat és az optikai illúziókat vette alapul, amik egy kiegyensúlyozott, arányos egészben ötvöződnek.

A tervek szerint a Millenio két elektromos motorral lenne felszerelve, és olyan high-tech anyagokat is tartalmazna, mint a szén nanocsövekből álló buckypaper, amely tízszer könnyebb és ötszázszor erősebb, mint az acél. Az autó karosszériájának formájának kialakításában ugyan visszaköszönnek a klasszikus Ferrarik formája, persze egy teljesen új kontextusba ágyazva. Abszolút beleillik a „jövő zöld sportkocsija” kategóriába.

Forrás: http://www.carbodydesign.com