Öko-drive

Léghajtású hibrid a Geely-től

Yuhan Zhang egy különleges, környezetbarát autót tervezett a kínai autógyártónak, a Geely-nek. A háromüléses Aeolus koncepció egy alsókategóriás városi autó, egy pneumatikus hibrid, mely modern designjával a fiatalabb korosztályt célozza meg. Ha minden jól megy, 2014-ben már el is kezdődhet az autó gyártása.

Az Aeolus belső égésű motorja pneumatikus szivattyúként viselkedik, melyben minden egyes henger, különböző szelepeken keresztül, csatlakozik egy megosztott levegőtartályhoz. Ahhoz, hogy az autó energiát spóroljon meg, illetve hogy feltöltve tartsa a levegőtartályt, fékezés közben a hengerek által beszívott levegőt a nagy nyomású tartályba pumpálja.

A sűrített levegő a pneumatikus motort táplálja majd, ez hajtja meg a hátsó kerekeket. A rendszer a tervek szerint nagyjából 120 kilométer megtételére lesz képes egyszerre, végsebessége pedig 80 km/óra körül lesz. A forradalmian új elképzelés nem áll távol a megvalósítástól sem, de természetesen sok minden függ attól, hogy a befektetők látnak-e fantáziát a Geely Aeolusban. Ám addig is itt egy videó a tanulmányautóról.YouTube előnézeti kép

Forrás: http://www.carbuzz.com