Öko-drive

A Volkswagen 2018-ig szeretné 25 százalékkal környezetkímélőbbé tenni a termelését

A Volkswagen Személyautók márka a „Think Blue. Factory.” program keretein belül összes üzemegysége számára egyértelmű célokat határozott meg a fenntartható környezetvédelmi intézkedéseket illetően: 2018-ig a Volkswagen összes gyárában 25 százalékkal kell csökkenteni a környezeti terhelést. Ez elsősorban az energiafelhasználást, a keletkező hulladék mennyiségét, a légnemű károsanyag-kibocsátást, a vízfogyasztást és a CO2-kibocsátást foglalja magában.

„Gyáraink növekvő hatékonysága és termelékenysége révén a Volkswagen márka már ma is lényegesen hozzájárul a Csoport 2018-ig kiterjedő stratégiai céljainak teljesítéséhez, írja az autopro.hu. Mi azonban még egy lépéssel továbbmegyünk: szeretnénk 2018-ig a termelést minden üzemünkben összesen 25 százalékkal környezetkímélőbbé tenni” – nyilatkozta Hubert Waltl, a Volkswagen Személyautók márka termelési és logisztikai igazgatója.

A 2010-es év értékeihez képest a jövőben jelentősen csökkenteni kell majd a CO2 kibocsátást, a keletkező hulladék mennyiségét, a legyártott járművenként felhasznált energiamennyiséget (MWh), valamint a termelés teljes vízfogyasztását.

A „Think Blue.” program célja a termelés hatékonyságának növelése, illetve a környezettudatosabb energiaellátás megteremtése.

„A fenntartható és hatékony termelés egyértelmű versenyelőny” – egészítette ki Prof. Werner Neubauer, a Volkswagen márka igazgatótanácsának alkatrész üzletágért felelős tagja. „A „Think Blue. Factory.” koncepcióval egy olyan egyértelmű stratégiát jelöl ki a Volkswagen márka, amely a világszerte működő gyáraink összes környezetvédelmi intézkedésére kiterjed. Járműveink fenntartható termelésére irányuló nagyszabású célkitűzéseink már a vásárlóink számára is könnyen érthetőek és egyértelműen meghatározottak.”

A Chattanooga városában létesített új Volkswagen-gyár a világ autógyárai közül elsőként kapott platina LEED-tanúsítványt.

A Volkswagen a „Think Blue. Factory.” koncepció révén az autógyártás területére vonatkozó fontos intézkedésekkel egészítette ki a „Think Blue.” programot, melynek célja a termelés hatékonyságának növelése, illetve a környezettudatosabb energiaellátás megteremtése. Ez a program minden alkalmazottra vonatkozik, és az évente megrendezett „Think Blue. Factory.”-napok keretein belül a termelés energiafelhasználásának csökkentésére irányuló jövőbeli megoldásokat, illetve kezdeményezéseket a Volkswagen Energia-kupa kitüntetéssel díjazzák majd.

A márka hazai képviselete is hangsúlyozza a Volkswagen hosszú távon fenntartható mobilitás iránti elkötelezettségét.

Néhány héttel ezelőtt a Tennessee állambeli Chattanooga városában létesített új Volkswagen-gyár a világ autógyárai közül elsőként kapott platina LEED-tanúsítványt (Energiagazdálkodási és Környezetvédelmi szempontból Élenjáró Kialakítás). A tanúsítvány a fenntartható és környezetkímélő termelés szigorú előírásainak betartását igazolja.

Forrás: http://www.autopro.hu