Öko-drive

A McLaren csapatfőnöke szerint az F1 jó irányba megy a zöldebb motorokkal

Martin Whitmarsh örül neki, hogy 2014-től kisebb és takarékosabb egységeket fognak használni a Forma-1-ben. Az 1.6 literes V6 turbók ráadásul sokkal jobban reflektálnak korunk követelményeire – emelte ki a McLaren Mercedes csapatfőnöke.

Sokan attól tartanak, hogy a motorszállítók az ügyfeleikre fogják hárítani az új egységek kifejlesztésével járó költségeket, így a közép- és kiscsapatok számára nagy gondot jelenthet majd a 2014-től életbe lépő új formula.

Egyes becslések szerint a V6-os turbók 20 millió dollárba fognak kerülni a csapatok számára – és ez komoly akadályt gördíthet több istálló elé.

Az aggodalmak ellenére a McLaren csapatfőnöke bizakodó, és úgy véli, hogy a helyes utat követi az F1:

„Egyik oldalról tiszteletben kell tartani a dolgot, hogy a sport azt mondja a motorgyártóknak: új technológiákat akarunk, és teljesen új motorokat. Közben ez kétségkívül azt jelenti, hogy nagyon sok pénzt kell erre költeniük”- mondta Whitmarsh az Autosportnak.

„De ez a kihívás”- tette hozzá. „Ha szabályváltozásokat mutatsz be – mindezt jó szándékkal, hogy a sportot szociálisan relevánssá tedd, és helyénvaló technológiákat alkalmazz -, akkor elkerülhetetlenül lesz költsége annak, hogy így járj el.”

„És ez olyasmi, melyet ki kell egyensúlyoznunk, és óvatosan kell bánni vele.”

„Ha én egy lennék azon csapatok közül, akik egy kicsit lejjebb vannak a boxutcában, akkor ingyen akarnám a motorokat és az abroncsokat, de ezzel egy időben a sport remélhetőleg hasznot húz a fejlődésből.”

„Egyetlen sport sem maradhat változatlan, és különösen nem egy olyan technikai sport, mint a miénk, és nem teheti meg azt, hogy nem reflektál az emberek nézőpontjára.”

A McLaren Mercedes büszkén hirdette, hogy nem rég az F1 első széndioxid-semleges csapata lett, és Whitmarsh szerint a „zöld üzenetet” a pályán is hirdetni kell – ami nem történhet meg a szívó V8-asokkal.

„Ha az F1-re úgy tekintenek, mint egy benzinzabáló sportra, mely nem veszi figyelembe azokat a technológiákat, melyek relevánsak az autógyárak számára, akkor valóban egy rossz képet fogunk promotálni.”

„Az F1-nek a hatékonyságról kell szólnia.”

„Az emberek a források hatékony felhasználásáról beszélnek. Egyetlen sportnak sem lenne szabad teljes szabadságot élveznie abban, hogy szinte korlátlan mennyiségű pénzt és forrást költhet úgy, hogy nem figyel hatékonyságra.”