Öko-drive

Nem az akkuk miatt égett ki az elektromos taxi

Nos, ilyesmi sajnos előfordul, főleg Kínában, de a sajtó igazából azért feszült rá annyira a balesetre, mert a taxi kigyulladt, majd a bent ülőkkel együtt a helyszínen kiégett. Persze rögtön kezdetét vette a hőbörgés, hogy az elektromos autók tulajdonképpen időzített bombák, ha baleset történik, akkor pedig egyenesen halálcsapdák.

Nos, három hónap kellett hozzá, hogy kiderüljön, nem a vészmadaraknak volt igazuk, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és kiégett autó akkumulátorcellái csak eldeformálódtak az ütközés során, de nem robbantak fel, így tüzet sem okozhattak, ráadásul a 96 darab cellából mindössze 21 darab szenvedett közvetlen égési sérüléseket. Ez persze nem zárja ki, hogy a tüzet elektromos szikra okozta, de ezért akár a Nissan GT-R elektromos rendszere is felelőssé tehető.

Az elektromos autók tulajdonosai tehát fellélegezhetnek, semmi nem utal ugyanis arra, hogy ezek a járművek veszélyesebbek lennének, mint belsőégésű motorral szerelt társaik. A májusi baleset tehát egy ittas sofőr hibájából bekövetkezett tragikus esemény, melynek alapos elemzése kimutatta, hogy a taxiban ülők halálát még csak nem is a tűz, hanem az ütközés pillanatában elszenvedett trauma okozta.