Öko-drive

Fisker: Nem az akkuk miatt égünk

A Fisker hivatalos közleményben tudatta, hogy a nyomozások alátámasztották a cég kezdeti gyanúját, miszerint az akkumulátoroknak nem volt közük a legutóbbi Karma-tűzhöz. Az utóbbi időben két Karma is kigyulladt az Államokban, és mindkét autó pár perccel a leállítása után kezdett el füstölni.

Először Texasban, egy garázsban gyulladt ki a pár perce magára hagyott Karma, majd múlt héten Kaliforniában, Woodside-ban kezdett el füstölni és végül lángolni egy ugyanolyan gép egy parkolóban, mialatt a tulajdonos bement a helyi fűszereshez. Utóbbi esetnek „csak”a Karma látta a kárát, de a májusi tűzben megsérült két másik autó is, és a garázs is komoly kárt szenvedett.

Ahogy az lenni szokott, ha elektromos autóval kapcsolatos tűzről van szó, rögtön az akkumulátor lett az első számú gyanúsított – a Fisker és a GM szintén a 2001-ben alapított A123 System akkumulátorait használja.

A cég lefolytatott egy előzetes vizsgálatot, melynek eredményeként megállapították, hogy a lítium-ion csomagnak semmi köze sincs a tűzhöz. A hivatalos közleményben a következő olvasható:

„A felbukkant bizonyítékok alátámasztják a tényt, hogy a szikra forrása nem a lítium-ion akkumulátorcsomag volt, és nem is az új technológiai összetevők, vagy a kipufogók egyedi elvezetése…”

„A tűz eredetének területe a motortéren kívül van. Az utastér nem sérült, és személyi sérülés sem történt. A további vizsgálatok elsősorban a tűz eredetének egy meghatározott helyére fognak koncentrálni, mely a vezető felől lévő első kerék környékére tehető.”

„A további részletek akkor kerülnek ismertetésre, ha az egész vizsgálat lezajlott.”

 A második Karma-tűz:

YouTube előnézeti kép