Öko-drive

Kínai villanytaxiba ülhetünk Londonban

A fejlett országok taxis és bérautós vállalkozásai a jelek szerint bíznak az alternatív üzemű járművekben, mi több, már a Kínában gyártott ilyen autókban is.

A brit főváros egyik fuvarozó cége, amely már mintegy 300 hibrid járművet közlekedtet, most félszáz kínai, a BYD cég e6 jelzésű elektromos autójának beszerzéséről írt alá megállapodást.

Boris Johnson, London polgármestere szerint jó úton haladnak, ugyanis a város első számú embere azt szeretné, ha a városi taxi- és bérkocsi-társaságok flottája 2020-ra már csak hibrid vagy elektromos meghajtású kocsikból állna.

A most szerződött brit cég, a Greentomatocars egyelőre öt kísérleti kocsival teszteli a kínaiak egyébként meglehetősen erős (75 kW) és könnyedén 120 kilométeres óránkénti menetsebességre is képes, feltöltés nélkül több mint 250 kilométeres távot tudó ötüléses autóit – írja a businessgreen.com portál. A cég illetékese szerint jó vetélytársai lesznek a flottájukban alkalmazott Toyota Prius kocsiknak, amelyek részben a taxitársaságnak köszönhetően igen népszerűek már a szigetországban, jóllehet sokéves modellről van szó.

A BYD cég fejlesztéseihez sok reményt fűznek világszerte, hiszen a világ talán legtekintélyesebb pénzügyi befektetője, Warren Buffet szerzett mintegy 10 százalékos részesedést a kínai járműgyártóban, amely nem mellékesen műszaki együttműködést kötött a Daimler céggel. A zöld autók piacán mostanra vezető helyre lépett Kínában.