Öko-drive

Villámtöltő kerülhet az elektromos Volvókba

2012.11.07. - 15:11  |  Nincs hozzászólás

Mivel az elektromos autók rákfenéje továbbra is a limitált hatótáv és az akkumulátoraik feltöltéséhez szükséges – a hagyományos tankoláshoz képest – hosszú idő, minden villanyautókkal foglalkozó gyártó azon dolgozik, hogy kiküszöbölje ezeket a kellemetlenségeket.

A Volvónál legutóbb a feltöltés területén sikerült elérni jelentős eredményeket, a svédek ugyanis olyan beépített töltőt készítettek az elektromos C30-hoz, amivel az autó telepeit mindössze 90 perc alatt fel lehet tölteni.

Csak érzékeltetésképp mondom, hogy az arra alkalmas villanyautókat jelenleg leghamarabb 25-30 perc alatt lehet kb. 80%-ig feltölteni, ami ugyan kevesebb mint másfél óra, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy erre csak az ún. villámtöltőknél van lehetőség. Ilyen nagy teljesítményű berendezésből pillanatnyilag egyetlen darab áll rendelkezésre Magyarországon, az Istenhegyi úti MOL kútnál, a Volvo azonban olyan 22 kilowattos, háromfázisú töltőt épített, ami elég kicsi ahhoz, hogy az autóban is el lehessen helyezni.

Ezzel a berendezéssel végre megnyílt az út a valóban villámgyors töltés felé, hiszen a C30-asokat így már bármilyen 400 Voltos, háromfázisú, 32 Amperes aljzatból tölthetjük és a teljes folyamat nem vesz igénybe többet másfél óránál, illetve akkor is használható energiamennyiséghez juthatunk, ha csak 15-20 percre csatlakoztatjuk autónkat.

Forrás: http://autostat.hu/

Rovat további cikkei

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »

Minden eddiginél erősebb elektromos repülőt épít a Rolls-Royce

Minden eddiginél erősebb elektromos meghajtású sport- és műrepülőgép...

2019.01.25. - 12:52 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »