Öko-drive

Norvégiában fog üzemelni a világ első elektromos kompja

A norvég szállításügyi minisztérium írta ki a pályázatot, melyet végül a hazai Norlend hajózási vállalat nyert meg, így ezzel 2025-ig ők üzemeltethetik az elektromos kompot. A komp összesen 360 utas és 120 autó szállítására lesz képes, és ami az egyik legnagyobb dobás, hogy mindössze 10 perc alatt fel lehet tölteni az akkumulátort.

A Siemens és a Fjellstrand úgy tervezte meg a vízijármű formáját, hogy a lehető legkisebb legyen az ellenállása a vízben. Annak érdekében, hogy minimalizálják a súlyt, a mérnökök a szokásosnál sokkal könnyebbre szabták a hajótestet, és alumíniumot használnak a szokványos acél helyett. A 10 metrikus tonna súllyal bíró akkumulátor két elektromos motort táplál, és csak 10 percet vesz igénybe a feltöltése.

Összehasonlítva azzal a komppal, mely jelenleg teljesít szolgálatot a szóban forgó szakaszon, az elektromos utód 800 kW-ot állít hadrendbe az elődje 1500 kW-os motorjával szemben. Ehhez jön még a 400 kW-os akkumulátor, így a kettő együtt már elegendő lesz ahhoz, hogy normális időjárási körülmények között kiváltsa a hagyományos meghajtású kompot. Az elektromos komp 10 csomós sebességre lesz képes, és 80 méter hosszan fog elterülni a fjordon.

Mivel a fjord mentén lévő települések hálózata nem elég erős, a két végállomáson is elhelyeznek 1-1 akkumulátort, melyek a kikötés alatt feltöltik a komp akkumulátorait, majd utána magukat is a hálózat segítségével.

Fotó: Siemens