Öko-drive

Újabb elektromos repülő a levegőben – videóval

2013.03.30. - 11:54  |  Nincs hozzászólás

Felszállt és sikeresen landolt a CC01 elektromos repülő, mely egy újabb mérföldkövet jelent a repülés történetében.

Apró lépésekkel, de egyre inkább közelebb kerülünk ahhoz, hogy a repülési technikai is teljesen átalakuljon. Természetesen jelen pillanatban erről még túlságosan is korai beszélnünk, ám az újabb és újabb apró lépésekkel megközelítjük azt a lépcsőfokot, mely már elegendő ahhoz, hogy egy reális képet kapjunk az elképzelésekről.

Az igazság azonban az, hogy a technológia továbbra is gyerekcipőben jár, ám ennek ellenére fantasztikus eredményeket és projekteket ismerhetünk meg, melyek újabb és újabb motivációs erővel bírnak. Az egyik ilyen motivációs erő a Flying Electron, vagy más néven a CC01, ami egy elektromos repülőt rejt a kódnév mögött.

A projektet két francia barát, Claude Chudzik és Frederic Laude álmodta meg. A repülőt egy 50 lóerős elektromos motor hajtja, melynek feltöltéséről a 4.7kWh erővel bíró lítium-polimer akkumulátor gondoskodik. Az első hivatalos repülés már meg is történt a CC01-essel, melyről természetesen felvétel is készült.

Az első kísérlet mindössze 3 percig tartott, amit a következő napon egy 15 perces utazás követett.

Félelmetes, de mégis stabil

Rovat további cikkei

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »

Minden eddiginél erősebb elektromos repülőt épít a Rolls-Royce

Minden eddiginél erősebb elektromos meghajtású sport- és műrepülőgép...

2019.01.25. - 12:52 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »