Öko-drive

A Mercedes és az Audi is terjeszkedne a hibridek piacán

A Mercedes-Benz hivatalosan is megerősítette, hogy az E-osztály és az S-osztály modellek mellett több hibrid járművet tervez piacra dobni. A hivatalos nyilatkozat szerint a következő években egyre több hibrid Mercedest üdvözölhetünk a piacon, melyek a jövő generációját fogják képviselni, méghozzá úgy, hogy a márka továbbra is ugyanazt a sportos-és luxus vezetői élményt kínálja.

A Mercedes a következő hónapokban újabb részleteket fog megosztani a hibrid projektével kapcsolatban, amin a háttérben már egy ideje dolgoznak a mérnökök. Mindemellett a gyártó azt is bejelentette, hogy az új S500 plug-in hibrid üzemanyag-fogyasztása kevesebb, mint 4 liter lesz 100 kilométeren. Az új hibrid zászlóshajója a 2013-as Frankfurti Autószalonon fog debütálni szeptemberben. Az értékesítés 2014-ben veszi kezdetét.

Szintén egy ehhez kapcsolódó hír, miszerint az Audi bejelentette, hogy egy plug-in hibrid modell fejlesztésén dolgozik, amit Kínában tervez piacra dobni. Az új autó megépítésében a német autógyártó kínai partnere, a First Automotive Works (FAW) fog segédkezni.

Az Audi igazgatóság-menedzsmentjének elnöke, Rupert Stadler hangsúlyozta, hogy a kínai piac egy új mérföldkövet jelent majd számukra, mellyel erősíteni szeretnék a nemzetközi versenyképességüket. A fő cél, hogy az Audi 2020-ig világszerte több mint 2 millió gépkocsit értékesítsen.

Egyelőre nem ismertek az Audi új hibrid autójához kapcsolódó részletek.