Öko-drive

Bemutatkozott a Honda futurisztikus modellje: A “Pusztító” FCEV

A japán gyártó nagy energiát és komoly pénzeket áldoz az ehhez hasonló járművek fejlesztésére. A Honda FCEV az FCX Clarity utódja, mely a jövő autógyártásának egyik alappillérjét jelentheti az üzemanyagcellás elektromos megoldásával.

Az autóban öt utas fér el, mely egyúttal az első olyan négykerekű, aminek a motorterében egy teljesen üzemanyagcellás hajtásláncot építettek be. Ez nem hangozhat olyan fontos megoldásnak, ám a Honda azt mondja, hogy mindez számos komoly lehetőséget teremt a tervezők előtt, akik tágas belső teret kínálhatnak az ügyfelek számára.

A japánok egyelőre nem sokat mondtak az új megoldásukról, de annyit elárultak, hogy ezek a funkciók jelentős technológiai fejlesztések, melyek a tisztább jövőt részesítik előnyben. A hivatalos tájékoztatás szerint az autó teljesítmény-sűrűsége 60%-kal nagyobb, mint az FCX Clarity esetében, ami nem egy elhanyagolható szám.

A vállalat azt is elárulta, hogy az új cellás megoldással a vezetők több mint 482 kilométert képesek megtenni egyetlen egy töltéssel, ami körülbelül három percet vesz igénybe. A modell 2015-ben kerülhet gyártósorra.