Publikációk

Rekord összeget oszt szét a MagNet Bank a civilek között

Idén a MagNet Bank nyolcadik alkalommal adja meg a lehetőséget, hogy az ügyfelek saját belátásuk szerint osszák szét civil szervezetek között a bank profitjának 10 százalékát. A rendelkezés úgy működik, hogy a MagNet Bank minden évben értesíti ügyfeleit a bank, adózás utáni eredményeiről. Ebben az értesítésben minden ember, személyre szabva megtudhatja, hogy ők pontosan mennyivel is járultak hozzá a bank profitjához, és mindenki ennek az összegnek a 10 százalékával rendelkezhet szabadon.

Idén összesen 31 986 ügyfél adhatja le voksát valamelyik alapítvány, vagy szervezet mellett, így végérvényesen rekord összegű, 72 061 456 forintot fog a bank kiosztani. Összesen 80 különböző projekt közül lehet választani, és az ügyfeleknek 2017. május 15-étől kezdve, másfél hónap áll rendelkezésükre, hogy kiválasszák, mire költse a MagNet Bank a rájuk eső 10 százalékot.

A szavazat leadására négy lehetősége van az ügyfeleknek, személyesen, telefonon, Netbankon illetve a Bank webes felületén keresztül. Mind a négy helyen tájékozódhatnak arról, mik a lehetséges projektek, illetve voksuk leadása után akár nyomon is követhetik, hogy az adott szervezetnek adott pénz miként gyarapodik. A pénzek kiutalása pedig július elején történik, ekkor jutnak a támogatott szervezetek a pénzhez.

Az eddigi nyolc év alatt a MagNet rengeteget tett annak érdekében, hogy a KAP egy jól működő program legyen. Eddig összesen 248 561 849 forintnyi támogatást osztottak szét 210 szervezet és alapítvány között. De a banknak nem csak ezért fontos a program. „A KAP két fontos dolgot mutat meg a közösségi bankról: – Egyrészt az átláthatóságot, miután megmondjuk az ügyfeleinknek, hogy mennyit kerestünk “rajtuk” ami alapján ők döntenek a rajtuk kimutatott teljes banki profit 10 százalékáról. – Másrészt a proaktivitás, bevonás fontosságát, mert így nem mi döntjük el, hogy milyen civil ügy szimpatikus, vagy preferált, vagy épp minek lenne jó marketingértéke, hanem az ügyfeleink döntenek a társadalmi ügyek támogatásáról. A sok-sok különleges közösségi banki ügyféljogon keresztül tehát részvételre, bevonódásra buzdítjuk ügyfeleinket, a teljes közösséget.” – mondta Molnár Csaba a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója a Zölduniónak adott interjúban.

Ha valaki egy olyan közösségi ügyet szeretne támogatni, amire nincs lehetősége, mert a jelenlegi 80 projekt közül egyik sem érinti azt, akkor az ügyfeleknek lehetőségük nyílik, hogy saját javaslataikkal bővítsék a meglévő listát. Ez a korábbi években is így volt, ahogy Molnár elmondja az interjúban, az Adj Meleget! program, ami a hajléktalanok segítését célozza, egyik munkatársuk ötlete volt. A javaslatokat a kap@magnetbank.hu címre lehet elküldeni, ide egész évben várja a bank a további ötleteket, a szervezetek pedig minden ősszel pályázhatnak a bank honlapján.