Technika

A Berkeley kutatói szerint a szén-dioxid-szennyezés energiává alakítható át

Csodálatos dolog, amikor a kutatók két problémából egy megoldást képesek kovácsolni. Úgy tűnik, hogy a Lawrence Berkeley National Laboratory kutatócsoportja megvalósítja ezt a célt: úgy gondolják, hogy ki tudják választani a szén-dioxidot a levegőből, s ezzel együtt megújuló energiát állítanak elő.

A projekt nem rég kapott ötmillió dollár támogatást az amerikai Energiaügyi Minisztériumtól. Az eljárás lényege a következő: a szén-dioxidot – amely normális esetben a légkörbe távozik – a föld mélyébe pumpálják, ahol a hőmérséklet 125 ˚C. Ezen a hőmérsékleten a gáz eléri a szuperkritikus állapotát, és átveszi a folyadékok néhány tulajdonságát. Ekkor felszivattyúzzák a turbinákba, ahol a hő segítségével áramot lehetne termelni.

A rendszerben a szén-dioxid újrahasznosítható, bár a keringetés során a gáz egy része a földkéregben rekedne, de ezzel a ténnyel is számoltak a kutatók.

A projekt kettős haszonnal kecsegtet. Egyrészt az energia előállításával mérsékelni lehet a szén-dioxid-tárolásának hatalmas költségeit. Másrészt alternatívát nyújt a föld hőjének felhasználására, mivel eddig az leginkább víz segítségével történt.

A víz éltető elemünk, míg a szén-dioxid pedig az életünket veszélyezteti, és mindkettőből elveszik egy kicsi, miközben energiát állítunk elő. Az új eljárás mellett szól néhány laboratóriumi kutatás eredménye is, amelyek szerint a szuperkritikus állapotban lévő szén-dioxid nagyobb hatékonysággal alkalmazható a föld hőjéből történő áramtermelés során.

A konkrét eredmények azonban még váratnak magukra. A legelső feladat egy olyan turbina tervezése, amely kezelni tudja a szokatlan anyagot – ezzel a feladattal a kormány az ohioi Echogen Power Systemet bízta meg.

Forrás: http://inhabitat.com