Technika

Egyet előre, kettőt hátra: egy víznélküli vécé koncepciója

A legtöbbünk által már megszokott öblítős angolvécé egyrészt rengeteg vizet használ, pedig a víz egyre nagyobb kincs manapság, így viszonylag nagy hanyagságnak tűnik csak úgy lehúzni a vécén. Másik oldalról az emberi végtermék tápanyagban gazdag, csak úgy, mint az állati, így akár fel is lehetne használni valamire.

Valószínűleg hasonló megfontolások is szerepet játszottak az Open Privy koncepciójának megalkotásánál is. Az Open Privy egy víz nélküli vécé, amely lehetővé teszi az emberi végtermékek komposztálás céljából való összegyűjtését. A Johannes Voigt által tervezett vécé mind bent, mind pedig a szabad ég alatt elhelyezhető, ez utóbbi esetben azzal az előnnyel is számolni lehet, hogy a vécé összegyűjti az esővizet, és meg is szűri, ezután szabadon felhasználható.

A vécében lévő tartályok segítségével elkülönítve gyűjthető a vizelet és az ürülék, ennek köszönhetően értékes tápanyagokhoz juthatunk. A vizeletet 1:10 arányban vízzel felhígítva nyugodt szívvel a fákra, virágokra lehet önteni, míg a fekáliából komposzt készíthető.

Az Open Privy visszavezethet minket az udvarivécék már-már elfeledett korszakába. Persze, a városokban nem mindenhol jelenthet megoldást egy víz nélküli vécé, ám ettől függetlenül számos helyen/helyzetben lehetne hasznos az esővíz-szűrő Open Privy. Az ilyen és ehhez hasonló low-tech ötletekben mindig az a legjobb, hogy egyszerűen megvalósítható ötletekkel inspirálják az embereket egy élhetőbb, kevésbé pazarló életforma kialakítására.YouTube előnézeti kép

Forrás: Ecofriend és James Dyson Award