Technika

Árversenyeztet a telefonoknál a recikláló cég

Honlapjára egyszerűen el kell küldeni a reciklálásra érett telefonkészülék márkájának és az adott modellnek a nevét, illetve közölni, hogy az mennyiben működőképes, vagy sem és meg kell adni a visszavásárlás piacinak számolt pénzösszegét.

Az eladó kitölti a bejelentkezési formulát a MagicRecycle-nek, amely nem sokkal ezt követően küld egy már díjmentesített borítékot. Ebbe teszi a telefonját a volt tulajdonos és azt postai úton eljuttatja a recikláló céghez. Az a telefon kézhezvétele után visszaigazolást küld, hogy az előzetes bejelentkezésnek megfelelő készüléket megkapta és 10 napon belül gondoskodik az átvételi összeg utalásáról.

A MagicRecycle honlapján tájékoztat árakról, így például egy működőképes iPhone 4S 64Go készülékért csaknem 400 eurót lehet kapni, azaz közel 120 ezer forintnyi pénzt. Még egy törött képernyőjű iPhone is megér az átvevő-recikláló cégnek több mint 100 eurót – írja az iphonfun.com portál.

A mobilok reciklálása ugyanis elvileg hatalmas üzlet: például Franciaországban jelenleg használatba van 90 millió darab, évente közel 25 millió készüléket vásárolnak, mivel átlagosan másfél évig használja ugyanazt a mobilját a tulajdonosa.

A Mobil Magazine című újság a franciákat havonta tájékoztatja egyébként, hogy mennyit is ér aktuálisan egy már használatban lévő készülék, sőt azt is megírja, hogy az előző hónaphoz képest melyikből vittek újrahasznosításra többet.