Technika

Drónnal szkennelik a nukleáris létesítményeket

A Warwick Egyetem kutatói olyan drón, a Hexacopter fejlesztésén dolgoznak, amely képes pontosan feltérképezni a nukleáris erőművek, reaktorok és silók belsejét. A kutatókat az Egyesült Királyság nukleáris iparának egykori központja, Sellafield üzemeltetői kérték fel a drón megalkotására.

Sellafield hat négyzetkilométeren terül el, több mint ezer nukleáris létesítménynek ad otthont, köztük az egykori Windscale-nek és Calder Hallnak, illetve itt található a Nyugat-Európa legveszélyesebb ipari épületének tartott B30 is. A második világháborút követően Sellafieldben állították elő a brit atombombához szükséges plutóniumot, majd 1956-ban megnyílt az első nukleáris erőmű.

A brit kormány 73 milliárd fontos programot indított az elavult és használaton kívül helyezett nukleáris létesítmények leszerelése, környezetük megtisztítása érdekében, amelyből elsősorban Sellafield részesül.

A sellafieldi munkálatokat megnehezíti, hogy a szakemberek egyes régi épületek belsejéről – elsősorban az 1950-es években következetlenül vezetett nyilvántartás miatt – nem rendelkeznek információkkal, ezért egy lézeres profilalkotásra alkalmas drón létrehozását kérték a Warwick Egyetem kutatóitól. A Hexacopter LIDAR technológiával működik, vagyis lézerek segítségével „szkenneli” a területet, és pontosan meghatározza a távolságokat is, így egy minden szögből megtekinthető háromdimenziós képet alkot.

A kutatók nemrég tesztrepülést hajtottak végre Sellafield felett a Hexacopterrel. Arról, hogy a drónt a jövőben rendszeresítik-e a cégnél, a Sellafield Ltd. képviselői szerint még nem született döntés.

YouTube előnézeti kép