Technika

Támadnak az elektromos hómobilok

2013.03.14. - 16:49  |  Nincs hozzászólás

Svédországban továbbra sincs hőhullám, de elektromos hómobil annál inkább, mely egy érdekes koncepciót rejt maga mögött.

Az elmúlt héten szintén egy elektromos hószánról hallhattunk, amit az FH Joanneum University fejlesztett ki a helyi energiaszolgáltató, az Energie Steiermark támogatásával. Ez volt az első elektromos hószán Ausztriában, melyet egy 25kW-os motor hajt. A gép maximális sebessége 120 kilométer/óra. A projekt költségvetése körülbelül 100 ezer euró volt.

Az osztrákok után a svédek is előálltak a saját modelljükkel, mely egy erősebb technológiát képvisel. Az Elskoter névre hallgató elektromos motorosszánt a BioFuelRegion és a Luspengymnasiet i Storuman fejlesztette ki, mely mögött egy európai projekt áll. A modell alapját egy Arctic Cat F1000-es (2007) adja.

A svéd modell esetében már 47kW-os (64 lóerő) hajtásról beszélhetünk, mely majdnem kétszer annyi, mint a rivális Snowbird teljesítménye. A LiFePO4 akkumulátor kevesebb mint 80 kilogrammot nyom, melynek feltöltési ideje 7 óra. A készenléti idő egyelőre nem ismert. A projekt becsült költsége 35 és 48 ezer euró között mozog.

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »