Technika

Hibrid tankot ajánlanak az amerikaiaknak

2013.05.04. - 18:37  |  Nincs hozzászólás

Ha van hibrid autó, akkor miért is ne lehetne hibrid tank? Elvileg a hadsereg jól járna vele, hiszen jóval kisebb lenne a fogyasztása, mint a hagyományos harckocsié.

A fastcoexist.com portál beszámol a britek, a főleg a repülőgép-gyártásban ismert BAE Systems újdonságáról, amit egyelőre az amerikai hadseregnek szánnának.

A portál cikkírója szerint ebből a hibridből akár tisztán elektromos tankot is lehetne idővel kifejleszteni, ami – és ez a másik fő érv az anyagtakarékosságon kívül az alternatív tank mellett – azzal az előnnyel járna, hogy motorzúgás nélkül, azaz észrevétlenül tudná megközelíteni az ellenséget. Részben a hibrid is szolgálna ezzel az előnnyel.

Az egész ügy hátterében a Pentagon azon törekvése áll, hogy fokozatosan térjen át a zöld technikák alkalmazására, elsősorban a szűkülő költségvetési időszakban.

A hibrid tank jövője állítólag a hadügy, a törvényhozás és a gyártóipar közötti alkudozások függvénye az USA-ban.

Az inkább a gyalogság szállítására, mintsem a komolyabb csatákra kiképzett BAE tank javára írható a jelenleg használt Bradley tankokkal szemben, hogy üzemelési költségük 20 százalékkal lenne kisebb. Ez a költségelőny arányaiban nagyobb, amikor a jármű nem mozog.

Állítólag jobban is gyorsul a mostaniaknál és meglehetősen rövid idő alatt lehet a hibridekhez hagyományosból elektronikus üzemmódba állítani. Továbbá kevesebb mozgó alkatrészt kell felhasználni, azaz karbantartásuk is egyszerűbb, olcsóbb. Elektromos energiaforrásuk a harci eszközön lévő mindenféle elektronika üzemeltetéséhez is használható.

Ugyanakkor jóval nehezebbek, mint az amerikai hadseregnél ma használatos versenytársuk, a tömegük is nagyobb.

Hadrendbe állításuk, ha egyáltalán, csak a jövő évtizedben válhat valósággá.

Forrás: http://fastcoexist.com

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »