Technika

Szeged büszke: Erős helyezés a pneumobilok erőpróbáján

2013.05.16. - 11:30  |  Nincs hozzászólás

Hatodik alkalommal rendezték meg a saját készítésű, sűrített levegővel hajtott járművek, az úgynevezett pneumobilok erőpróbáját. A Szegedi Tudományegyetem MK Laren csapata idén a senior kategóriában aratott győzelmet.

Az Egerben megrendezett pneumobil futamokon öt ország 41 csapata mérte össze tudását. A távolsági kategóriában, ahol a járműveknek egy sűrített levegővel feltöltött palackkal kellett a lehető legnagyobb távolságot megtenniük, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának Pollroth csapata jutott a legtovább: léghajtányukkal 8918 métert futottak.

Az ügyességi futamban, amelynek célja, hogy a versenyzők a pneumobillal a lehető leggyorsabban teljesítsék a technikásra megépített pályakört, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapatának háromkerekű járgánya érkezett elsőként a célba.

A gyorsulási kategóriában a járműnek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennie: a döntő futamban itt is a „Kakukktojások” léghajtánya győzött, alig 25 másodperc alatt teljesítve a szakaszt a verseny történetében szintén rekordnak számító 46,6 kilométeres óránkénti sebességgel.

Fotó: Komka Péter (MTI)

A legeredetibb konstrukció kategóriában a legkiemelkedőbb műszaki megoldásokat felsorakoztató, egyúttal leginnovatívabb jármű nyerte el az elsőséget. A díjat kecskeméti GAMF Dóz-Air csapata kapta. A jelképes koronát, azaz a Rexroth legjobb pneumobilja 2013 címet – amelyet hagyományosan az egyes versenykategóriák győztesei közül választja ki a zsűri – a budapesti Kakukktojás csapat viselheti egy éven át.

Az idén második alkalommal senior kategóriában is megmérkőztek a rutinosabb versenyzők. Ebben a számban azok a végzett hallgatók indulhattak, akik az előző évi versenyek valamelyikén már részt vettek, és a korábbi járművüket – ha az megfelelt a 2013-as versenykiírásnak – az egykori képzési helyük bocsátotta rendelkezésükre. A kategória legjobbja a Szegedi Tudományegyetem MK Laren csapata lett.

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »