Technika

A Tesla új célja

A cég elnöke, Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla mérnökök már dolgoznak egy elektromos motoron, amelynek élettartama egymillió mérföld is lehet.

A Kaliforniai székhelyű cég mérnökei korábban már dolgoztak egy olyan meghajtó egységen, amely 200.000 mérföldet is kibírt volna. A meghajtó egység része az elektromos motor is. Elon Musk az utolsó negyedéves frissítésben mondta el, hogy a csapat a “200.000-res” projekttel eltolódott, mert sokkal nagyobb élettartamú egységeket szeretnének csinálni. Ezért célozta meg a Tesla az 1.000.000 mérföldet.

“Nagyon elégedettek vagyunk a motor minősége miatt” – mondta Musk egy befektetői konferencián. “Megváltoztattuk a célt a meghajtó egységet illetően mely a 200.000 mérföldről az 1.000.000 mérföldre ugrott. Olyan autót szeretnénk vezetni ami sosem használódik el. Ez a célunk, és úgy érzem nagyon jó eredményt értünk el az eddigi adatok alapján. Az egységek amik létrejöttek hónapokkal ezelőtt kiváló fejlődést mutattak.”

Tesla_Motors_Model_S_base-1020x610

Az elektromos autók sokkal kevesebb cserélhető alkatrészt tartalmaznak, ennek köszönhetően sokkal kevesebb problémával rendelkeznek. Az ígéret a motorral kapcsolatban, hogy örökké tart, csak egy újabb módja annak, hogy a Tesla bemutassa, az elektromos autók jobbak, mint belsőégésű társaik.