Technika

Életmentő drón a németeknél

2016.10.02. - 09:00  |  Nincs hozzászólás

Még az edzett úszóknak is megterhelő lehet huzamosabb ideig a vízfelszínen maradni egy hajóbaleset esetén. Ilyenkor testünk folyamatosan hűl és persze fárad is. Éppen ezért fontos, hogy a segítség minél előbb megérkezzen. A német partiőrség egy ilyen életmentő fejlesztésen ügyködik, egy alacsonyan szálló drónt fognak bevetni ilyen eseteknél.

A drónokat azonnal kiküldik a balesetek helyszínére, amint beérkezik a segélyhívás, értékes percekkel azelőtt, hogy a mentőosztag el tudna indulni. Egyrészt lelkileg sokat jelent a hajótöröttnek, hogy látja, tudnak róla, és már úton a valódi segítség. Másrészt pedig a drón egy önmagát felfújó rudat dob a bajbajutottnak, amire fel tud kapaszkodni, ezzel lassítva a kifáradását.

Persze ez nem csak hajótöröttek esetében jöhet jó, ugyanis a strandokon is mindennapos, hogy egy úszó túl messzire merészkedik és valami történik vele. Ilyenkor egy apró görcs is végzetes lehet, főleg azért, mert ilyenkor az úszó pánikolni kezd. A partról induló életmentők pedig néhány esetben nem érik el időben a bajbajutottat. "Azok után, amit ma láttam a próbamentés során, biztosan állíthatom, hogy a rendszer tökéletesen fog működni és rengeteg úszó életét fogja megmenteni, akik egyébként a hullámok áldozataivá válnának." - mondta a Microdrone egyik embere.

A technika fejlődésének köszönhetően a legkülönbözőbb eszközök születtek meg a katasztrófák elhárítására, azonban az esetek többségében eddig a drónok tűntek a legjobb megoldásnak. A strandokon is azért inkább ezeket fogják használni, mint az önvezető életmentő hajókat, mert ezek akadály nélkül eljuthatnak az úszókhoz, míg a hajónak esetekben ki kell kerülnie embereket, vagy zátonyokat.

Forrás: http://www.popsci.com/

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »