Technika

Elkezdődött az akkumulátor gyártás a Tesla gigagyárában

A Tesla nagy lépést tett annak érdekében, hogy elérje a vezérigazgató, Elon Musk, jövőről alkotott képét: egy megújuló energiákra épülő tiszta, fenntartható jövőt. Ugyanis megkezdték a lítium ion akkumulátorok nagyüzemi gyártását a nevadai Sparks városa mellett lévő Gigagyárukban.

A cél az, hogy a gyár évente annyi akkumulátort gyártson, amit 1,5 millió elektromos autóban tudnak elhelyezni. Ezen kívül tervben van még, hogy ebben a gyárban 2020-ig fél millió autó gördüljön le minden évben a futószalagokról. Jelenleg több, mint 400.000-en rendelték elő a Model 3-at, úgyhogy az igény abszolút megvan egy ilyen nagy projekt finanszírozásához.

A Tesla összeállt a Panasoniccal, hogy megtervezzék, és legyártsák az akkumulátor cellát, ami a 2170-es kódnevet kapta. A cella 21 milliméter átmérőjű és 70 milliméter hosszú, szóval egy meglehetősen apró celláról beszélünk. A gyártást szerdán kezdték el, és a kész cellákat a Tesla Powerwall 2-be és a Powerpack 2-be fogják rakni. A Model 3-ba szánt akkumulátorokat a második negyedévben fogják megkezdeni.

tesla2

A Tesla elmondása szerint a gyár 2018-ban már több akkumulátort fog gyártani, mint a világ összes akkumulátor gyára összesen. És ez még nem a végleges cél. A Gigagyárat egyébként szakaszokban építik, jelenleg 30%-nál áll a végleges befejezés, ami közel 180.000 négyzetmétert jelent. Ha a teljes gyár megépül, az majdnem 930.000 négyzetmétert fog lefedni, ami azt jelentené, hogy ez lenne a világ legnagyobb épülete.

tesla3

Musk elmondta, hogy a folyamatok automatizálása a gyárakban nem vezetne szegénységhez, csupán arra lenne szükség, hogy az államok a befolyt pénzekből egy alapjövedelmet biztosítsanak az elbocsájtott alkalmazottaknak. Ez persze még a jövő zenéje, a Tesla és a Panasonic bejelentette, hogy jelenleg is több ezer állásra keresnek embert. A gyár 6,500 embernek ad majd munkát, és a környéken lassan kiépülő szolgáltatások plusz 20-30.000 munkát nyitnak majd meg.

Egy másik gigagyár építését tervezi a Tesla Európában, de a helye egyelőre nincs fixálva.

Forrás: https://www.greentechmedia.com/