Technika

Hamarosan megrendelhető lesz a Tesla és a SolarCity által készített napelem-tető

Azt korábban is lehetett tudni, hogy valamikor nyáron kezdik meg a napelem tetők gyártását, a buffaloi Tesla Gigafactory 2-ben. “Hogy áll a Napelemes tető? Van már várható időpont? Remélem addig kibírja a tetőm.” – írta Musknak Michael Hols, egy twitter felhasználó, amire a tech zseni letisztultan annyit válaszolt, hogy “áprilistól kezdve veszik fel a rendeléseket.”

A Tesla a solar roof-ot a korábban felvásárolt megújuló energia vállalattal, a SolarCity-vel közösen készíti, és eddig úgy harangozták be ezt a tetőszerkezetet, mint egy sokkal strapabíróbb, ugyanakkor olcsóbb tető. A nagy bejelentés alkalmával négy különböző cserepet mutattak be, de a gyártás megkezdésekor egyelőre csak egy fajtát fognak készíteni. Ha minden a tervek szerint megy, akkor néhány hónapos résekkel elkezdik gyártani a többi modellt is.

solar2

A napelemes tető és a Tesla új Powerwall 2-je közösen egy tökéletesen fenntartható házat hoz létre, ahol semmi szükség nincs az elektromos hálózatra. A napelemek, amik teljesen átveszik a tetőszerkezet szerepét sokkal hatékonyabbak, mint az utólag felszerelt panelek. Ráadásul a SolarCity és a Tesla bevallása szerint sokkal időtállóbbak is, és olcsóbb is, mint egy vadonatúj tetőszerkezetet felhúzni a házra és arra később felszerelni napelemeket.

Ennek a forradalmi ötletnek és újításnak köszönhetően az emberiség egyre kevésbé fog támaszkodni a fosszilis energiára, ami tovább csökkentheti a klímaváltozás hosszú- és rövidtávú hatásait. Szóval mindenki, aki most szeretne házat építeni, készítse a naptárát és áprilisban nézegesse a Tesla oldalát.