Technika

Sikeres tesztrepülést hajtott végre a Facebook ingyen internetet szóró drónja

2017.07.03. - 15:51  |  Nincs hozzászólás

Világszerte több szervezetnek célja, hogy ingyenesen szolgáltatásként, alanyi jogon elérhető legyen az internet. Az egyik legnevesebb cég, aki ilyennel kísérletezik nem más, mint a Facebook, akik nagyjából két éve jelentették be a projektjüket.

Akkor a Facebook azt mondta, hogy önrepülő, napelemekkel felszerelt drónokról tudná biztosítani az internetet bárkinek, világon szinte mindenhol. A fejlesztők azóta folyamatosan dolgoztak, hogy a terv megvalósuljon. Az Aquila névre hallgató projektnek tavaly nyáron megvolt az első tesztrepülés, ami azonban sikertelen véget ért, amikor lezuhant a drón. A projekt munkatársai a rossz, szeles időjárásra hivatkoztak.

fb2

Tanultak a hibákból, és visszaültek a tervezőasztalokhoz, hogy kiküszöböljék ezeket a hibákat, amik az első tesztrepülés alkalmával felmerültek. Májusban pedig ismét véghezvittek egy tesztrepülést, ami már sikeresen zárult. A Facebook azt írta, hogy sikeresen landolt a gép 106 percnyi folyamatos, 1 kilométer magasban történő repülést követően. Az első teszt alkalmával mindössze 500 méter magasra engedték fel a gépet.

CX Deck

A repülő kapott új légterelőket, így a le- és felszállás lényegesen könnyebbé vált. A gép 1000 méteres magasságban repült, a felszállást követően percenként nagyjából 54 métert emelkedett. A levegőben 20-35 km/h-s sebességgel repült, majd egy homokos területen landolt. Zuckerberg a beszámolójában azt mondta, remekül sikerült a mostani tesztrepülés, ami főleg az újításoknak és a módosított érzékelőknek köszönhetően volt sikeres.

Az első sikeres teszt megtörtént, viszont arról még nem tudni semmit, mikortól mehetne élesben a projekt. Erről egyelőre a Facebook nem beszélt. Annyit azonban tudunk, hogy missziós ciklusokban küldenék fel az Aquilákat, amik 90 napot töltenének a levegőben, és egy közel 100 kilométeres körzetben nyújtana ingyenes internetet.

Forrás: https://www.youtube.com/

Rovat további cikkei

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája...

2019.03.24. - 19:44 tovább »

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai...

2019.02.19. - 10:07 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »