Technika

A mesterséges inelligencia már nem csak olvasni tud a gondolatainkban, de le is tudja rajzolni azokat

A technológia még koránt sem tökéletes, a mesterséges intelligencia még nem képes tökéletes képet alkotni a gondolatainkból, de valamilyen szinten vizuálisan is meg tudja jeleníteni az általa befogadott képi információkat.

A mesterséges intelligencia képalkotásával foglalkozó  kutatók a közelmúltban bizonyosodtak meg erről számos kísérlet elvégzésével. A kutatás a japán Kyoto Egyetem berkeiben zajlik, ahol igen komolyan vizsgálták a gépi tanulásos módszereket. Az ezen a területen szerzett kutatási eredményeik pedig egyedülállóak. A teszt során a mesterséges intelligencia segítségével képesek voltak arra, hogy csak és kizárólag emlékezés útján rekonstruálják az alany agya által látott képeket.

A kísérletben résztvevő alanyokkal először olyan képeket nézettek, amelyeken élőlények szerepelnek, a feladatuk pedig az volt, hogy ezeket a képeket alig pár másodperc elteltével emlékezet útján újra felidézzék

Ezek után ismét a kutatóknak volt feladatuk, egy funkcionális MRI-vel megpróbálták dekódolni az alany által visszaidézett formákat, egy számítógépes eljárással pedig pixelről pixelre újra átdolgozzák őket.

image

Az eredmény pedig nagyon meglepő volt, hiszen a forrásanyag sok esetben egyáltalán nem hasonlítanak a végeredményre, de ettől függetlenül a gép képes volt valamennyi fotót előállítani.

A felfedezés nagy szakmai sikereknek örvendhet a közeljövőben, valóságos mérföldkőhöz érkeztünk, ugyan is ennek a technológiának a segítségével mostantól akár vegetatív állapotban lávő betegekkel is tudunk majd kommunikálni, továbbá az alvási gondokkal küzdőknek is jő gyógymód lehet, ha az orvos videófelvételt tud készíteni az álmaikól.

Forrás: https://blogs.microsoft.com/