Zöld építészet

Környezetbarát hirdetőtábla a Times Square-en

A marketing modern életünk szerves részét képezi – tekintet nélkül arra, hogy szeretjük, vagy éppen megvetjük. A Ricoh irodatechnikai vállalat környezetbarát hirdetőtáblája a zöld technológiákra is felhívja a figyelmet.

Dicséret illeti a japán cég marketingeseit, hiszen a “zöld” hirdetőtábla azok figyelmét is felkelti, akik eredetileg pillantást sem vetnének a felületre.

Utóbbi már a hirdetőtábla méretei miatt sem lenne könnyű: a közel nyolc méter széles és tizennégy méter magas reklámhordozó mérete önmagáért beszél. Elég feltűnő jelenség, még a zsúfolt Times Square-en is.

A tábla több éves fejlesztőmunka és kísérletezés után tavaly nyerte el végleges formáját. A több mint 15 (!) tonnás szerkezetet 16 szélturbina és 64 napelem látja el tiszta energiával. Ezek együttesen annyi energiát termelnek, ami hat lakás áramellátását fedezné.

A megvilágítást LED lámpákra bízták, melyek kedvezőtlen időjárás viszonyok mellett is négy napon át képesek világítani, mivel a megtermelt energiát akkumulátorokban tárolják.

„A legtöbb reklámtábla egy üzenetet közvetít, de a szóban forgó darab önmagában egy üzenet” – mondja Jason Dizzine, a cég amerikai kommunikációs igazgatója.

Mivel az táblát nem csatlakoztatták a hálózatra, néha előfordulhat, hogy esténként kivilágítás nélkül marad.

„A Ricoh számára nem probléma, ha a felület sötétbe borul. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy részt veszünk abban, hogy a világ egy jobb hellyé váljon” – reagál az esetleges negatívumokra a szakember.

A hirdetőtáblán használt szélturbinák a felszerelés előtt