Zöld építészet

Eliphante, az álomszerű épület újrahasznosított anyagokból

Michael Kahn és Leda Livant 28 éven keresztül építette az Eliphante-ot, egy elefántra hasonlító házat. Az arizónai Cornville-ben található épületegyütes a pár keze munkája által, innen-onnan összegyűjtött és talált anyagokból készült.

Az Eliphante rengeteg mozaikja rímel az építkezés jellegére: Kahn és Livant a ’70-es évek végén kezdte el építeni a házat, mindenféle terv nélkül. Az eredmény egy három épületből álló együttes lett: az Eliphante a Pipedreams, a Winter Garden és a Hyppodome épületéből áll, az utóbbiban él a 2007 óta özvegy Livant.

Az Eliphante-ban az az érdekes, hogy bár a ház teljesen környezetbarát módon épült, Kahn és Livant egyáltalán nem a környezettudatosság fényében építette a házat. A művészpárnak egyszerűen lakásra volt szüksége, és jobb megoldás híján építették az Eliphante-ot használt alapanyagokból, a furcsa formák pedig a pár művészi vízióiknak megtestesülései.

Az Eliphante ma már egyfajta művészeti telepként funkcionál, a ház és a művészpár köré szerveződött közösség által fenntartva. Jelenleg a szürreális, álomszerű és valószínűtlenül kanyargó épület felújítására gyűjtenek.

Forrás: http://www.eliphante.org