Zöld építészet

Újrahasznosított ablakból épített ház

A fotós Nick Olson és divattervező Lilah Horwitz egy olyan pár, akik igazán komolyan veszik saját álmaikat. Miután kitalálták, hogy arra a helyre szeretnék felépíteni új otthonukat, ahol az első találkozójuk során is nézték a naplementét, mindketten felmondták saját hétköznapi állásukat és belevetették magukat a munkába.

A ház ötlete a romantikus párnak abból az álomszerű céljából származott, hogy minden este együtt nézhessék a naplementét a hegyek felett, és ehhez azt találták ki, hogy a teljes homlokzatot ablakokból fogják elkészíteni. Ezáltal az épület természetes fényben úszik, és szinte egyáltalán nincs is szükség mesterséges világításra.

Ahhoz, hogy minden szükséges eszközük meglegyen az építkezéshez, előtte egy rövidebb utazást tettek a környékbeli garázsvásárokban és antik kereskedőknél, ezt követően pedig közösen nekifogtak szerelmi fészkük felhúzásának. A ház nagy része újrahasznosított fából készült, a berendezés vintage stílusú, ráadásul egy régi tűzhely is helyet kapott a nappaliban.