Zöld építészet

Hong Kong kap egy hatalmas zöld foltot

A 6410 négyzetméteres terület minden pontja hirdetni fogja a biodiverzitást, és helyi, természeti sajátosságok fognak itt helyet kapni, például 53 itt honos fát fognak a parkba ültetni, amit kifejezetten a parknak neveltek. A Taikoo Place tele lesz aktív és passzív helyekkel. Lesznek nyílt területek, ahol akár koncerteket vagy vásárokat is lehet majd rendezni, de lesznek sokkal kisebb, eldugottabb részek is, privát találkozókhoz.

hongkong3

Ezeket a helyeket pedig fehér és barna gránitlapok fogják összekötni, amik az egész parkon keresztülfutnak. A Taikoo Térre, a terv legnagyobb nyitott területére kifejezetten figyeltek a tervezők. Elképesztően látványos szökőkutak kapnak majd itt helyet, ráadásul úgy tervezik meg a környező épületeket, hogy a víz hangja egyenletesen verődjön vissza róluk, így egy valóban varázslatos teret kapnak a helyiek.

hongkong4

Fákkal és növényekkel sem fukarkodtak a tervezők. A park tele lesz növényekkel, és több, mint 70 fa kap majd helyet a téren. Ezek együtt egy remek klímájú helyet biztosítanak majd a meleg elől menekülőknek. “Szerettük volna felhívni a figyelmet a hong kong-i örökségre, a Fung Shui erdőre, így 53, őshonos fát is ültetünk majd a parkba, amiket direkt a park számára neveltek. A Fung Shui erdő, csupán a maradványa az egykor itt elterülő erdőségnek. Ma már védett terület, mert egyfajta spirituális jelentőséggel bír a helyieknek.” – írja a cég.

hongkong2

A hatalmas, növényekkel tömött park egy nagyobb befektetés része. A Taikoo Place felújítása mellett sokat költenek majd két elsőosztályú irodaépületre is, amit Wong Ouyang fog tervezni. Célja, hogy az épületek majd elnyerjék a LEED Platinum besorolást, ami környezetvédelmi szempontból a legelőkelőbb díj, amit egy épület kaphat. A két toronyházat egy híd fogja összekötni. A teljes Taikoo Place projekt a tervek szerint 2021-re be is lesz fejezve.