áder jános

Kék bolygó – Áder János: Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat

Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat – erről Áder János volt köztársasági elnök beszélgetett a két város polgármesterével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

Áder János: 2050-re a világ népességének fele vízhiányos területen fog élni

A világ népességének fele, azaz ötmilliárd ember 2050-re vízhiányos területen fog élni, és ez nemcsak a lakosság, hanem a mezőgazdaság, valamint az ipar szempontjából is gondot jelent – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Budapesten, középiskolásoknak tartott előadásán.

Kék bolygó – Áder János: Kecskeméten és Békéscsabán jól halad a klímacélok megvalósítása

Kecskemét és Békéscsaba mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest – erről a két város polgármestere Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában beszélt.

Áder János: Kaposvár és Debrecen is jó úton halad a klímacélok megvalósításáért

Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően Kaposvár és Debrecen több mint 50 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest, és ha a megkezdett úton haladnak tovább, teljesíteni tudják öt évvel ezelőtt tett vállalásukat: 2050-re 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat 1990-hez képest – hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Kék bolygó – Áder János: az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat is érinti

Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti – mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.

Kék bolygó – Áder János: az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat is érinti

Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti – mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.

Áder János megoldást kínál a lakossági napenergia felhasználására

Lát lehetőséget a háztartási naperőművekben termelt energia befogadására jelenleg is Áder János volt köztársasági elnök, aki egyebek mellett energiaközösségek létrehozását javasolja ennek érdekében.

Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről beszélgetett Áder János legújabb podcastjában

Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről, egy szaporítóanyag-központ létrehozásáról és az agrárerdészetről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Borovics Attilával, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatójával Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.

Áder János: a klímaváltozást már nem lehet megállítani, de lassítani igen

A klímaváltozást már megállítani nem, de lassítani még lehet, és alkalmazkodni kell a változásokhoz – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Semmelweis Egyetemen a Zöld Egyetem – a környezetünkért közösen című tantárgy keretében tartott előadásán kedden este.

Áder János a klímaváltozásról, az energiaválságról és az unió szankciós politikájáról adott interjút

Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.