Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára
Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára – adta hírül a haon.hu pénteken a cég közleményére hivatkozva.
Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára – adta hírül a haon.hu pénteken a cég közleményére hivatkozva.
Akkumulátorban és hőszivattyúban is erős és versenyképes a hazai zöldipar – írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán vasárnap.
Összesen 825 tonna régi, leselejtezett, környezetszennyezőnek minősített ólom-savas akkumulátort foglaltak le a hatóságok a rotterdami kikötőben tavaly októberben végzett ellenőrzés során, a szállítmányt a Karib-térségből Indiába próbálták becsempészni – számolt be kedden a holland környezetvédelmi és szállítási felügyelet (ILT).
Ez a világ legnagyobb és legcsendesebb statikus szélcsatornája.
Az EVE Power Kft. benyújtotta debreceni beruházásához kapcsolódóan iparbiztonsági jelentését a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz, a környezetvédelmi hatósági eljárás megindítását követően – közölte Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kedden közleményben az MTI-vel.
A kormány célja, hogy Magyarország 2030-ra az akkumulátor-technológia európai k+f központjává váljon és a világ akkumulátorgyártásának öt legfontosabb szereplője között maradjon – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Hungary Battery Week budapesti konferenciáján szerdán a szervezet MTI-nek küldött közleménye szerint.
Az EVE Power a terveknek megfelelően halad debreceni akkummulátorcella-gyárának építésével, benyújtotta kérelmét az egységes környezethasználati engedély (IPPC) megszerzése érdekében a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz – közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő gazdasági lehetőségeket – közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mintegy 500 tonnányi hulladékot halmozott fel fonyódi lakóhelyének udvarán – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t.