aktívház

Aktívházszövetség: több mint felére csökkenthető az épületek energiafelhasználása

A globálisan felhasznált energia 40 százalékát az épületek fogyasztják el, de már a mai technológiákkal is 50-80 százalékkal lehet csökkenteni ezt – mondta a Dán Királyság magyarországi nagykövete szerdán Budapesten, a nemzetközi aktívházszövetség éves konferenciáján.

„Hiper”aktív ház

A passzívház már a múlté? Azt nem hinnénk, ugyanakkor érdemes megtekinteni a spanyol építész által tervezett házat, melyben a szükséges energiát mindenhez mi magunk állítjuk elő.

Passzívház vs aktívház

Számos cikket szenteltünk már a Németországból kiinduló energiahatékony szabványnak, a passzívháznak. Most bemutatunk egy másik rendszert, az aktívházét, amely kissé más megközelítésből törekszik a fenntarthatóságra.

Környezettudatos óvoda

Egy éve készült el az a projekt Koppenhágától 30 km-re, amely a tervek szerint a jövő óvodáinak mintája lesz Dániában és Európában is. A 100 gyermek és 30 felnőtt számára kialakított épületkomplexum az aktívház koncepció jegyében épült: energiamérlege pozitív, szén-dioxid semleges, és a friss levegőnek és a természetes fénynek köszönhetően ideális tér a közösségi élethez, a játékhoz és a neveléshez gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

Oroszország első aktívházában jártunk

Moszkva közelében épült meg Oroszország első aktívháza, a Polygon Lab Architects tervei alapján. A Zagorodny Projekt fejlesztésében megvalósult épületet 2011. szeptemberében adták át.

Model Home – az aktívház

A közelmúltban adták át a VELUX Cégcsoport által indított Model Home 2020 kísérleti program utolsó széndioxid-semleges épületét, a franciaországi Verrières Le Buisson-ban felépített aktívházat, a Maison Air et Lumière-t.