autó

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt járművek értékesítési tilalmát

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök szerdán bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.

Németország elveszítette versenyképességét az autógyártók érdekképviselete szerint

Németország elveszítette versenyképességét, egyre kevésbé érdemes autóipari beruházásokat indítani az országban – mondta az ágazat érdekképviseletének (Verband der Automobilindustrie – VDA) vezetője egy hétfői interjúban.

Profession.hu: álláskeresésnél döntő szempont lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság

Álláskeresésnél döntő szempont is lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság, a magyar dolgozók jellemzően elkerülik az ingázást – derül ki a Profession.hu reprezentatív felmérésből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.

Egyre többeknek éri meg saját autó helyett carsharing megoldásokat használni

Közel 23 millió kilométert tettek meg tavaly az autómegosztó szolgáltatások használói.

Párizsban a parkolási díjat jövőre a gépjárművek mérete alapján határozzák meg

Párizsban 2024. január 1-től a köztéri parkolási díjat a gépjárművek mérete alapján határozzák meg, erről döntött a francia főváros közgyűlése.

Áprilisban jelentősen nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban

Áprilisban jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.

Horvátországban 35,7 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első három hónapban

Horvátországban az első három hónapban 13 247 új személygépkocsit adtak el, 35,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva szerdán.

MGE: nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az első negyedében Magyarországon

Magyarországon az idén az első negyedévben 29 561 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 1,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.

Az uniós tagállamok jóváhagyták dízel- és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását

Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.

Jelentősen drágul Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Jelentősen drágul Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), miután az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 9 és 20 százalék közötti mértékben emelte a referenciaárakat – mutatott rá a Ziarul Financiar című gazdasági portál szerdai összeállításában.