Budapest

Budapesti hőhullámokat kutatják

Budapest hőhullámokkal szembeni sérülékenységének feltárását, az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedését, valamint a részvénybefektetőknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival kapcsolatos viszonyát vizsgálta az a három fiatal kutató, aki pályázatával elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíját – közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.

Ide parkolhatod Budapesten az elektromos rollereket

Háromszáz mikromobilitási pontot, új nevén Mobi-pontot alakítottak ki Budapest több belső kerületében a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek elhelyezésére. Az érintett kerületek bírságot szabhatnak majd ki a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök után – közölték a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői sajtótájékoztatóján.

Más városok mintájára Budapestnek közel kell hoznia az embereket a vízparthoz

Legyen a pesti alsó rakpart a Margit hídtól a Közraktár utcáig végleg a gyalogosoké és a kerékpárosoké!

Főváros: idén is folytatódik a Vadvirágos Budapest program

Folytatódik Idén is a Vadvirágos Budapest program, amelyben 38 “rovarbarát” zöldfelületet jelöltek ki majdnem harminc hektáron – hangzott el a Főpolgármesteri Hivatal háttérbeszélgetésén.

Minden budapestinek jutna 5 négyzetméternyi napelem

Nagyszabású napelem telepítési tervvel készül Budapest.

Budapesten egyre több a nyári extrém eső, de a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is – írta Kis Anna meteorológus kedden közzétett cikkében.

Októberig díjmentesen szállíthatók a kerékpárok hétvégente a BKK járatain

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV-HÉV Zrt. meghosszabbítja októberig a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást az arra alkalmas járműveken az aktuális járványhelyzet, valamint a tavasztól megnövekedő biciklis forgalom miatt.

Az elektromos buszokat napelemmel tölti a BKV

Két napelemes busztárolót adtak át a BKV kelenföldi buszgarázsában pénteken, a fejlesztésnek köszönhetően az elektromos buszok villamosenergia-szükségletének negyven százalékát a társaság önerőből fedezni tudja.

Az ország több pontján szerveztek szerdán Bringás Reggelit

Az ország több pontján szerveztek szerdán Bringás Reggelit, a budapesti Bem rakparti helyszínen Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és támogatása mellett fontos cél, hogy az elektromos meghajtású gépjárművek támogatása révén a zéró kibocsátású közlekedési eszközöket minél nagyobb számban használják Magyarországon.

Hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani a BKK járművein 

Három hónapos tesztidőszak során hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon, azaz az kerékpárosoknak csak saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük – közölte a Budapesti Közlekedési Központ és MÁV-HÉV Zrt. pénteken az MTI-vel.