energiaforrások

2060-ra megújuló forrásból kell, hogy származzon a globális energia fele

A Párizsi Klímacsúcs, mint azt mind jól tudjuk, azzal végződött, hogy sikeresen megegyeztek a résztvevő országok. Történelmi esemény volt ez, 194 ország írta alá az egyezményt, és azóta 127 már törvénybe is iktatta azt. Egy új kutatás azt igazolja, hogyha minden a tervek szerint halad, és 2060-ra a világ energiájának fele megújuló energiából származik, még szinten tarthatjuk a felmelegedést.

A Microsoft újabb mérföldkövet állított magának

A szoftver és hardver világ egyik legmeghatározóbb vállalata, a Microsoft felfedte legújabb tervét a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban. A cég eddig a felhasznált energiájának 44%-át megújuló forrásokból szerezték be, 2018-ra ezen szeretnének egy kicsit javítani, és a következő évtized elejére még egy adagot.

Nagy Britannia 24 órán át szén nélkül is elvolt

1882-ben Thomas Edison megnyitotta az első erőművet Londonban, Nagy Britanniában. Egészen azóta az ország egyetlen napot sem tudott teljesíteni, hogy ne kellett volna igénybe venni az innen származó energiát, de ez múlt pénteken megdőlt.