épület

Viszonylag olcsó, és hamar felépíthető az ÖÖB

Egyre több moduláris, viszonylag kicsi, kompakt ház jelenik meg a piacon manapság. Vannak olyanok, amik valóban pillanatok alatt felépíthetők, vannak teljesen hálózattól független házak, és most itt a legújabb, az ÖÖB. Az észtek által tervezett apró házból remekül csodálhatjuk a természetet, anélkül, hogy bárki belátna hozzánk.

Egy szálloda, amit megmászhatunk, akár egy hegyet

A NOA (Network of Architecture) csapatnak már voltak merész húzásai, például a dél-tiroli szálloda a “lyukas” medencéjével, aminek az alja üveg és az úszók alatt a mélység tátong. Ettől a szállodától nem messze befejezték egy másik projektjüket, egy olyan hotelt, ami úgy néz ki, mint egy hegycsúcs.

Házat nyomtatott az MIT 3D nyomtatója

Amikor először megjelent a 3D nyomtatás, sokan vélték úgy, hogy talán néhány iparban lehet majd hasznosítani, de nem lesz nagy jövője. Azonban a technológia mára szépen kinőtte magát, és a mérnökök folyamatosan új lehetőségekkel állnak elő.

Videó a hamarosan elkészülő Apple Park-ról

Az Apple új óriásépülete, az Apple Campus hamarosan elkészül. A dolgozók már készülődnek a beköltözésre, amire valamikor ebben a hónapban kerül sor. Addig is itt van Duncan Sinfield videós legújabb felvétele az UFO formájú épületről, amit hivatalosan Apple Park-nak neveztek el.

Megzöldül a világ egyik legsűrűbben lakott országa

Szingapúrban közel 6 millióan élnek. A város/ország területe 700 négyzetkilométer, ami azt jelenti, hogy közel 8.000 ember él egyetlen négyzetkilométeren. Ezzel Szingapúr a világ harmadik legsűrűbben lakott országa. Ezen a listán az USA a 182., Magyarország pedig a 103. helyen van.

Árnyék nélküli toronyház

Minél több felhőkarcoló és toronyház épül egy városban, annál több embernek kell árnyékban élnie. Ez ellen már többször is tüntettek a new york-iak. Egy most épülő toronyház viszont garantáltan nem fog árnyékot vetni a szomszédos házakra.

Áprilisban nyílik meg az Apple Campus 2, és már megvan a hivatalos név is

A cupertino-i új Apple főhadiszállást 2017 áprilisában foglalhatják el a dolgozók. Steve Jobs először 2011-ben mutatta be az űrhajó szerű épületet a városvezetésnek, ami végre valahára megnyitja a kapuit idén tavasszal, “Apple Park” néven.

Megépül Kína első növénnyel borított épülete

Stefano Boeri neve már szinte egyet jelent a növénnyel borított épületekkel. A koncepciót ő tette híressé milánói épületével, most pedig Kínában is építenek egy “függőleges erdőt”, melyet természetesen ő tervezett.

Egy fakunyhóba rejtett publikus kert nyílik Dániában

Aarhus, Dánia, olyan mint bármelyik másik város, sok-sok épület, és a legtöbb lakónak nincs saját kertje. Ezt azonban Steffen Impgaard, egy építész megelégelte, és létrehozta a Zöld Nagykövetséget, ami egy apró fakunyhó, ahol bárki kiadhatja a benne rejlő kertészt.

Parkot csinálnak az épület tetjéből

Egyre több épületet fednek be valamilyen módon növényekkel, és amellett, hogy ezek elképesztően hasznosak, még jól is néznek ki, díszítik a várost. Nem csoda, hogy az utóbbi időben egyre több ilyen épületről lehet hallani Kínából, tekintve hogy ott hatalmas gondot okoz a rossz levegő.