erőmű

Vízerőművet tervez a román kormány az Erdélyi-szigethegységben

Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tenderre két ajánlat érkezett – írja az economedia.ro.

Villamosenergia tárolására alkalmas erőművet adtak át Öskü mellett

Villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet adtak át kedden a Veszprém vármegyei Öskün, amely – Közép-Európában egyedülálló módon – hat órán keresztül képes tárolni a napenergiát.

Az MVM bővíti megújuló energiatermelő portfólióját

Az MVM csoport folytatja megújuló energiatermelő portfóliójának bővítését, az MVM Zrt. zöld termeléssel foglalkozó 100 százalékos leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Zrt. további naperőműveket vásárol – közölte az MVM Energetika Zrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Lengyel iparügyi miniszter: 2040-re épülhet fel az első lengyelországi atomerőmű

Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt – jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter kedden a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.

Az MVM sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre

Ismét devizakötvényt bocsátott ki az MVM Zrt., a 750 millió dollárnyi, 7 év futamidejű forrást általános vállalatfinanszírozási célokra fordítja a társaság – közölte az MVM szerdán az MTI-vel.

MAVIR: csökkent a magyarországi bruttó villamosenergia-felhasználás tavaly

Csökkent a magyar gazdaság bruttó villamosenergia-felhasználása 2023-ban: 43,7 terawattóra volt, 4,5 százalékkal elmaradt a 2022-ben felhasznált mennyiségtől – állapítható meg a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MAVIR Zrt.) honlapján közzétett friss adatokból.

Biomasszaként hasznosulnak a karácsonyfák Pécsen

A Veolia csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. idén is fogadja a Pécs környékén utcára dobott karácsonyfákat, és biomasszaként hasznosítja újra a város erőművében – közölte az MTI-vel a cég pénteken.

Megnyílt az Erőművek Éjszakája energiaipari rendezvény

Megnyílt az idei Erőművek Éjszakája energiaipari rendezvény pénteken, a regisztráció alapján az erőművek, fűtőművek, közműszolgáltatók országszerte mintegy 70 helyszínen több mint 5500 látogatót fogadnak.

Megtalálták a szivárgás pontos forrását a leállított szlovéniai atomerőműben

Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet – közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.

Nőtt az Alteo árbevétele és nyeresége az első fél évben

Az Alteo csoport 58,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, 55 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 10 százalékkal, 8,8 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.