helikopter

Íme a világ leggyorsabb helikoptere!

A korábbi Eurocopter X3-on néven ismert, Airbus által szabadalmaztatott hibrid helikopter lett a leggyorsabb helikopter a világon. Az első menete 2010-ben volt, azóta a cég sok fejlesztést vitt végbe a járművön. Az újításoknak és folyamatos innovációnak köszönhetően a helikopter akár 384 km/h-val is képes repülni. Ezt a hagyományos motor és a szárny rotorok kompinációja tette lehetővé. A pilóták szabadon használhatják a két hajtóeszközt is, függően attól, hogy mennyi erő szükséges. A sebessége messze meghaladja a leggyorsabb helikoptereket, amelyek szerény 250 km/h sebességgel képesek repülni. Az újításokat természetesen levédették.

Képeken a világ első napelemes multikoptere

Brit egyetemisták alkották meg kedvtelésből a világ első napelemes helikopterét, melyet multifunkcionális eszközként lehetne használni a tudomány világában, vagy akár a hétköznapokban is.

Napelemes helikopter

Idén már végigkövethettük a Solar Impulse 2, napelemes repülő útját a világ körül, sőt ugyanezt egy napelemes hajó is megtette. És most egy újabb közlekedési eszközt adhatunk a napelemmel működők közé, a helikoptert.

Patkányirtás indul a Galápagos-szigeteken

A Galápagos-szigeteken élő madár- és hüllőfajokat fenyegető patkányok kiirtására készül Ecuador. A természetvédők a veszélyeztetett fajok védelme érdekében 22 tonna patkánymérget juttatnak Pinzón szigetére.

Repülő orrszarvúk

A kritikusan veszélyeztetett fekete orrszarvúk orvvadászoktól való védelme és szaporodásuk elősegítése érdekében a WWF 13 példányt telepített át biztonságos területekre idén októberben – szállításuk első látásra meglepő úton, helikopterrel történt.

Szélturbina leszállópályával

Skócia célja, hogy 100%-ig megújuló energiával lássa el magát, és az ügy érdekében a kormány nemrég hagyta jóvá egy 6 megawattos, nyíltvízi szélturbina építésének engedélyét. A turbina különlegessége, hogy egy helikopter leszállópálya is található rajta. A kétlapátos turbinát Skócia keleti partjaitól 110 kilométerre fogják felállítani.